Ott egy falat, hamm!  

2016. június 16. - Ebakadémia

 

A felevés szintén egyike azoknak a fontosabb problémáknak, amelyeknek a megoldásán a kutya élete múlhat, így mindenképpen érdemes rá figyelmet fordítani.

A felevés teljesen normális dolog. Gyakorlatilag minden állat folyamatosan ezt csinálja, mivel így szerez táplálékot, vagyis alapból a kutyáknál is teljesen rendben van. A mi dolgunk az, hogy megmutassuk nekik: ez számunkra mégsem elfogadható.

dogs-eat-meat1.jpg

Ezt pedig a következő módon lehet:

 „Hagyd” parancs megtanítása:

  • Végy egy szem tápot a kezedbe, majd szorítsd ökölbe a kezed. Add ki a „hagyd” parancsot és az ökölbe szorított kezed nyújtsd a kutya felé. Eleinte böködni, piszkálni fog. Ilyenkor vagy ne reagálj, vagy ha túl élénk, akkor húzd el a kezed. Ha egy pillanatra is elfordul, vagy békén hagyja a kezedet, akkor dicsérd meg és kapjon egy falatot. (Ha lehet ne azt, ami a kezedben volt. Sőt, ha lehet, akkor jutalmazásra használj jobb falatot, mint ami nálad volt. Azaz, ha a kezedben táp volt, kapjon mondjuk virslit.) Egy lelkes „jó” pont elég, mert nem lesz időd egy „nagyon okos vagy Buksi, hogy elfordultál” hosszúságú monológra. Ennyi idő alatt ugyanis a kutya háromszor visszafordul. Ha ismeritek a klikkert vagy a klikkelőszót, az a legjobb. (Fogok írni róla.)
  • Ezt ismételgesd addig, amíg már a „hagyd” parancs és a kéznyújtás után a kutya nem is próbálja megszerezni a falatot.
  • Következő lépésként kicsit nyisd szét a markod, így ismételd meg az előzőeket. (Ha a kutya ki akarná venni a tenyeredből a falatot, zárd újra össze.)
  • Ha ez megvan, akkor teljesen nyitott tenyérrel folytassátok.
  • Ha ez is megvan, akkor a földre letéve a falatot.(Ha érte nyúl a kutya, borítsd rá a kezedet.)
  • Ha ezek már tökéletesen mennek, akkor következő lépésnek tegyél le a lakásban csalifalatot. Vedd a kutyát pórázra, és sétáljatok el a falat mellett. Amikor a kutya észrevette a falatot, és indulna felé, mondd neki, hogy  „hagyd”. Ha otthagyja, nagy dicséret és finomabb falat tőled. Ha nem hagyja ott, akkor visszalépés, és még egy kis „hagyd” gyakorlás.
  • Sétáljatok el újra a falat mellett. Újra és újra, minden esetben tiltással, amikor a kutya kiszúrja a falatot. Ha már látod, hogy már oda se néz, akkor külön nagy dicséret. Ilyenkor ugyanis tudja ő, hogy ott van a falat, de azt is, hogy te azt szeretnéd, ne foglalkozzon vele.
  • Gyakoroljátok mindezt az udvarra/utcára kitett csalifalattal.
  • Gyakoroljatok a parkba kitett csalifalattal.

 

Ha mindezt végigveszed, akkor a kutya megtanulja, hogy nem ehet fel dolgokat. Mivel tőled jobb falatokat kap, így a motivációja is csökken, hogy a földön heverő falatokat válassza. Ráadásul idővel ebből kialakulhat az is, hogy nem is kell mondanod, hogy „hagyd”, hiszen úgy lesz vele, hogy ha találok valamit, annál a gazdinál csak jobb lesz.

DE!

És most jön a feketeleves… a felevés nekem nem olyan, amit teljesen rá mernék bízni erre a technikára, hiszen minden „rontás” életveszélyes lehet. Így ez azoknak a kivételes eseteknek az egyike, ahol érdemes a másik oldalt is bevezetni. Azaz nem csak azt, hogy „ha nem csinálod, kedves leszek”, hanem azt is, hogy „ha csinálod, nem leszek kedves”.

Annak a megmutatására, hogy „ha csinálod, nem leszek kedves”, több módszer is létezik. A lényeg, hogy még ilyen körülmények között sem lehet túlzásba vinni a büntetést, mert nem az a cél, hogy a kutya féljen vagy megtörjön.

  • Amikor kiadom a „hagyd” parancsot a csalinál, és a kutya mégis rámozdul, akkor egy nagyon erőset dobbantok a lábammal és hangos mély hangon rászólok, hogy „nem”. Ez általában elég, hogy biztosan ne repüljön rá. Minél érzékenyebb a kutya, annál gyengébb legyen mindkét dolog: a dobbantás és a szó is.


Ha pedig éppen nem gyakorlunk, hanem ő saját maga talál magának némi szomszéd néni által kitett csemegét, és esetleg még szabadon is van, akkor a következőt lehet tenni:

  • Első lépésként jó hangosan és mérgesen rászólsz, hogy „hagyd” vagy „nem”. Jó hangosan. Jó mérgesen. Senkit nem érdekel ilyen helyzetben, hogy mit szól a többi ember. A kutyád élete a tét. Ha erre a kutya abbahagyja, akkor nyugodtan lehet neki örülni, és magadhoz hívni, dicsérni. A „nem”-et ugyanúgy meg kell tanulnia a kutyának értelmezni, mint minden mást. Ezért kell hangosnak és mérgesnek lenni, különben nem értik/érzik meg, hogy mi ennek a lényege. Fel lehet fogni a "nem"-et úgy, mint egy figyelmeztető morgást: „hagyd abba, amit teszel, különben…” 
  • Ha ennyitől nem hagyja abba, akkor szerelkezz fel egy félliteres flakonnal, amit tölts meg kövekkel, mondjuk félig (nem az a lényege, hogy nehéz legyen, hanem, hogy zajos). Amikor a kutya nem reagál a tiltásodra, dobd a flakont a kutya MELLÉ. Semmiképpen nem rá. Csak a hang a fontos, a sérülésnek az esélyét is kerüld el. Ezt csakis azért javasolom, mert sok kutya hamar megtanulja, hogy a „gazdi messziről nem tud mit tenni, amíg ideér, addig még van pár percem falatozni”. Így a hatótávodat tudod megnövelni, és kipótolod az előző fenyegetést: „különben röpül a palack”.
  •  A másik megoldás arra, ha nem hagyja abba: továbbra is mérgesen elindulsz felé (ez nem behívás gyakorlás, itt nyugodtan lehet felé indulni. Itt az a lényeg, hogy hagyja abba, amit csinál). Ha mérgesen közelítesz felé, akkor nagy eséllyel elspurizik a másik irányba. Ez teljesen jó, ezt akarjuk. Ameddig biztonságos, nyugodtan menj továbbra is utána, miközben mondogatod mérgesen, hogy „mit csináltál” „mit képzelsz”(most sem érdekel a többi ember). Utána fordulj sarkon, és sétálj el a másik irányba kicsit távolabb (csak olyan környéken csináld ezt meg, ahol a kutyának nem eshet bántódása, nem tűnhet el, nem szalad le a járdáról). Jó esetben ilyenkor a kutya megáll ott, ahová toltad és vár. Kis idő után hívd be. Ennek annyi a lényege, hogyha nem viselkedsz jól, nem lehetsz velem, nem vagyunk jóban.

 

Bármelyik lépést is csinálod, a következőket tartsd szem előtt:

 

Kérdésed van?

https://www.facebook.com/ebakademia/

ebakademia@gmail.com

 

Képek innen:

http://www.avac.ca/human-food-to-feed-or-not-to-feed/

A bejegyzés trackback címe:

http://ebakademia.blog.hu/api/trackback/id/tr388812206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alleinad 2016.08.24. 12:59:53

Eddig nem gusztustalankodott a kislány (2 éves labi), ínyenc módjára csak a vadak által hátrahagyott cuccokat ette meg. De most rákapott a kutya-társakéra is, na, nem is részletezem. Amellett, hogy büdös, és undorító, már egy kis gyomorrontást is sikerült így összeszedni. Szóval rákerestem a felevésre, szuper írás ez is, gyakoroljuk, működik! Köszönjük! :)

Ebakadémia 2016.08.29. 12:27:04

@Alleinad: Nagyon örülök! :) Üzenem a lányzónak, hogy fejezze ezt be és nálad úgyis jobb van :)